Negyvenegyedik fejezet

Faraó álmai

„Lőn pedig két esztendő múlván, hogy a Faraó álmot láta, s ímé áll vala a folyóvíz mellett. És ímé a folyóvízből hét szép és kövér tehén jő vala ki, és legel vala a nádasban. S ímé azok után más hét tehén jő vala ki a folyóvízből, rútak és ösztövérek, és oda állanak vala ama tehenek mellé a folyóvíz partján. És elnyelék a rút és ösztövér tehenek a hét szép és kövér tehenet; és felserkene a Faraó.”
(1Móz 41: 1-4)

Micsoda álom! Míg a főemberek álma az emberiség sorsát rajzolta; addig a fáraóé az egész teremtését. Itt a hetes szám dominál. A szellemi teljesség erejét és hatalmát szimbolizálja. A teremtés is hét napból áll. S most a hetedikben a rút és ösztövér része elnyeli, sőt már el is nyelte a teremtés tökéletesen szép és kövér elemeit. Még csak meg sem látszik rajtuk! Másfelől viszont Izrael kialakulásától fogva, vagyis a Királyság előkészítésétől fogva hét, önálló birodalmi világrend telik el az igaz Mennyei Világrend kiépítéséig. Ezek sorban: Egyiptom, Asszíria, Babilónia, Médo-Perzsia, Görögország, a Római Birodalom, és az Angol-Amerikai Világbirodalom. (az ENSZ mindezt összefogja; a Mennyei Királyság, pedig az egészet eltörli, és a helyébe lép.) e hét világrend alatt mindegyik fölfal az isteni szándékból egy-egy fontosat, és meg se látszik rútságán. Tehát láthatjuk, hogy a Mindenható igen nagy horderejű álmot küldött a fáraó szemére, s nyilván szolgája, József előtt kívánja föltárni azt. Egyúttal így kívánja kettőjüket (Józsefet és a fáraót) ütköztetni egymással.
De hogy az álom biztos legyen, lássuk még egyszer!

„És elaluvék és másodszor is álmot láta, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép. És ímé azok után hét vékony s keleti széltől kiszáradt gabonafej nevekedik vala. És elnyelék a vékony gabonafejek a hét kövér és teljes gabonafejet. És felserkene a Faraó, és ímé álom vala.”
(1Móz 41: 5-7)

Tehát másodszor is megfigyelhetjük ugyanezt. Ez a kettősség biztosít bennünket arról, hogy ez egy határozottan egyértelmű tendencia minden olyan szerkezetben, amelyben felüti a fejét valamilyen önzés, vagy helytelenség. A világban ez így van, mivel az első ember megcsalatott, s mi mindannyian tőle származunk. De így van ez mindazzal is, amelyet emberek isteni vezetés nélkül, vagy idővel azt elhagyva, maguk alkotnak meg. Annak javát hét szakaszon át, vagyis teljes szellemi terjedelemben, teljes szellemi repertoárjában meg fogja emészteni az önző és elidegenedett magatartás (És még csak meg sem látszik rajta!). A folyamatot visszafordítani csak az isteni tervező, vagy maga Isten képes egy általa felmutatott áldozat révén. De erről majd később beszélünk részletesebben.
Másfelől, annak, hogy mindezt kétszer látta a fáraó, más jelentősége is van. Először állatokkal (tehenekkel), másodszor haszonnövényekkel (búzával) álmodta. Így tudjuk, hogy a helytelen emberi tevékenység, melyet a biotikai rend védelmezése helyett végeztünk; egyaránt kihatással van úgy az állati, mint a növényi környezetünkre. Vagyis az önző, kizsákmányoló állattartásnak az állatvilág látja kárát; míg a kizsákmányoló földművelésnek a növénytakaró. A paradicsomi építkezések során tehát ezeket a területeket külön-külön is tanulmányoznunk, és gyógyítanunk kell, illetve természetesen összességében is. Ez lesz valójában a legszélesebb körű biotikai projekt a magas szintű paradicsomi területeken, telepeken.

„Reggelre kelvén, nyugtalankodék lelkében, elkülde azért és egybehívatá Égyiptom minden jövendőmondóját, és minden bölcsét és elbeszélé nékik a Faraó az ő álmát, de senki sem vala, ki azokat megmagyarázta volna a Faraónak.”
(1Móz 41: 8)

Ez már csak így szokott lenni. Ha valami igazán komoly dologról van szó, akkor a sok fizetett léhűtő mind tehetetlen. Miben áll tehát a nagy tudásuk és tehetségük? Egymás kizsebeléséből, a nép sanyargatásából, és a fáraónak való szüntelen hízelkedésből. Ide egy valóban isteni tehetség kell. Az egyiptomi írástudók a saját kis hókusz-pókuszaikon úgy sem látnak túl. Ez a tény később is igazolást nyer.

„Szóla azért a főpohárnok a Faraónak, mondván: az én bűneimről emlékezem e napon. A Faraó megharagudt vala az ő szolgáira, és fogságba vettetett vala engem a testőrök főhadnagyának házába, engem és a fősütőmestert. És álmot látánk egy éjjel, én is, az is; mindegyikünk a maga álmának értelme szerint álmoda. És vala velünk ott egy héber ifjú, a testőrök főhadnagyának szolgája; elbeszéltük vala néki, és ő megfejté nékünk a mi álmainkat; mindegyikünknek az ő álma szerint fejté meg. És lőn, hogy a miképen megfejté nékünk, úgy lőn: engem visszahelyeze hívatalomba, amazt, pedig felakasztatá.”
(1Móz 41: 9-13)

Épp ideje volt, hogy a főborász az ígéretéhez híven cselekedjék, és megemlítse ura előtt volt rabtársa dolgát. Természetesen nem tudja, hogy mimódon volt erre képes, így valójában ő is, a fáraó is igen nagy hatalmú jövendőmondónak gondolja őt. Nem is sejti, hogy az valójában a Világmindenség Urának kicsiny szolgája, s így bármit tesz, Ura támogatja azt. Szemében a saját fizetett jövendőmondók mind semmikké lesznek.

József magyarázata

„Elkülde azért a Faraó és hívatá Józsefet, és hamarsággal kihozák őt a tömlöczből, és megborotválkozék, ruhát válta és a Faraóhoz méne.”
(1Móz 41: 14)

Micsoda előszemléltetése annak, hogy Isten a Megváltót a Seolból hívta elő, hogy majdan népeken uralkodjon. Igen szépem fejezi ezt ki a zsoltárok 105: 20 ("Elküldött a király, és feloldotta őt, a népeken uralkodó, és szabaddá tette őt."). Ugyanez a motívum más népek legendáiban, vagy szent irataiban is előfordul; mint például a Rámajánában, ahol Ráma a száműzetésből hazatérve lett király. Vagy emlékezzünk Herkules, vagy Kenon történetére, ahol is mindketten megalázott állapotból kerültek megalázóik fölé. De ezt a képet fogjuk látni Izrael nemzetének helyzetéről, vagy a kereszténység felemelkedéséről is. Így emelkednek ki a Mennyei Királyság királyai és papjai is, sőt maga az égi és földi szervezet egyaránt. Mindegyikőjük számára az a legnagyobb próba Istentől, hogy átmenetileg megalázott helyzetbe (üldöztetés, halálra ítélés, bebörtönzés, száműzés, társadalmi számkivetés) kerül, s ott kell bizonyítania emberségét és rátermettségét; egyúttal ebben a helyzetben tanulhatnak a legtöbbet ahhoz, hogy méltó módon viselhessék leendő tisztüket. Ahogy a barát is a bajban lesz igazán baráttá; úgy a szolga is megalázott helyzetben lesz igazán méltóvá szolgálatára. Ott végérvényesen eldöntheti, hogy a továbbiakban kit kíván szolgálni: Urát, vagy annak ellenfelét.

„És monda a Faraó Józsefnek: álmot láttam, és nincs, aki megmagyarázza azt: én, pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt. És felele József a Faraónak, mondván: nem én, Isten jelenti meg, a mi a Faraónak javára van.”
(1Móz 15,16)

A börtönből egyenesen az akkori világ világuralkodója előtt találja magát. Természetesen Józsefnek elegendő műveltsége van ahhoz, hogy beszélje az egyiptomiak nyelvét, az ó-koptot; magabiztossága, pedig Teremtőjébe vetett mély hitéből fakad.) Tulajdonképpen már várt erre. Hisz korábban már maga is álmodott arról, nem egyszer, hogy valamilyen feladatot fog ellátni Istene földi világában. Azt, pedig jól tudta, hogy kora világhatalma (legalább is abban a térségben) Egyiptom. Természetesen már területeken is léteztek ekkor világhatalmak, mint Kína, vagy India; de még paradicsomi jellegű (ma úgy mondanánk, hogy ősközösségi) társadalmak is léteztek Óceániában, Ausztráliában, Afrika távolabbi vidékein, Európa középső és északi területein, közép-, és észak-Ázsiában, illetve az amerikai kontinensen (Valinorban), valamint számos szigeten, amelyek a kontinensek között vannak. Azokon a területeken még nincs olyan súlyos helyzet, hogy előkészített isteni segítségre szorulnának, mint a Sínai-félsziget és Egyiptom közvetlen környezete, beleértve Mezopotámiát is. Ma azonban már az egész föld a katasztrófa szélén áll. Megérett a beavatkozásra. Ezért épp most időszerű a Virág-féle paradicsomi építkezések előkészületeinek a megtétele.

„Monda azért a Faraó Józsefnek: álmomban ímé állok vala a folyóvíz partján. És ímé a folyóvízből hét kövér és szép tehén jő vala ki, és legel vala a nádasban. S ímé azok után más hét tehén jő vala ki, nagyon ösztövérek, rútak és hitványak; egész Égyiptom földén nem láttam azokhoz hitványságra hasonlókat. És elnyelék az ösztövér és rút tehenek, az elébbi hét kövér tehenet. És azok gyomrukban valának, de nem tetszik vala meg, hogy gyomrukban volnának, mert külsejök oly rút vala, mint az előtt. És felserkenék. És láttam álmomban, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép. És ímé hét összeaszott, vékony, keleti széltől kiszáradt gabonafej nevekedik vala azok után, És elnyelék a vékony gabonafejek a hét szép gabonafejet. És elmondám az írástudóknak, de senki sincs, a ki megmagyarázza nékem.”
(1Móz 41: 17-24)

Micsoda alázat kell ahhoz, hogy a fáraó mindezt előadja egy börtönből szabadult idegennek, aki még a hazájában is idegen. Mindenesetre legyűrte magában az önhittségét, s mint később kiderül, igen jól tette. Ez egy bölcs fáraó volt. Nem volt sok kapcsolata a Mindenhatóval, de tisztában volt a létezésével, és bizonyos fokig meg is hajolt előtte. Hisz József közölte vele, hogy a megfejtés az ő Istenének a dolga. Annyira, pedig tájékozott és intelligens volt a fáraó, hogy tudja; József kit is imád. Így hát bátran tárta fel előtte álmait, és kíváncsian várta az ifjú által kínált megfejtést.

„És monda József a Faraónak: a Faraó álma egy és ugyanaz; a mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Faraónak.”
(1Móz 41: 25)

Micsoda magabiztos indítás! Nem azon gondolkodik József, hogy vajon a fáraónak mit jelent az álom, vagy, hogy a különféle helyi praktikák hogyan magyaráznák. Bár arról tud, hogy az egyiptomi istenek egyike sem képes megfejtést közölni papjaik által. Ezt maga a fáraó közölte Józseffel. Innen kezdve biztos benne, hogy számukra idegen isten, vagyis az ő Istene küldte az álmot. Márpedig, ha ezt egy világbirodalom uralkodójának küldi, akkor az az álom az általa igazgatott egész világot érinti. Az, pedig, hogy József hivatott a megfejtést közölni, jelzi, hogy a héberek is fontos szerepet játszanak az álom megvalósulásában. Sőt a Vérvonal sorsát is meghatározza. Abban, pedig már szinte biztos, hogy atyja után ő fogja örökölni a Vérvonal továbbviteli jogát, hisz korábban egyikőjük sem bizonyult olyan érzékeny elméjűnek és szívűnek, hogy Isten dolgai után komoly kutakodást végeztek volna. Testvérei közt egyedül ő volt ilyen. Valójában ez is hozzájárult ahhoz, hogy Jákób kivált szerette őt.
Az, hogy az álom kétféle, és kétszer is elmondta a könyvben, arra utal, hogy hatása (négyszeres) kiterjed minden irányba a föld felszínén. Ráadásul az első kijelentés tényét másik három is alátámasztotta, tehát az esemény alkalmas az ítélkezéshez, vagy felmentéshez. Az, pedig, hogy mind a négy beszámoló egy ugyanazon ember szájából hangzik el, arra utal, hogy mindez a Teremtőtől van. Ugyanis, amit Ő dönt, vagy közöl, biztos igaz. Nincs senki, aki felülbírálhatná Őt, vagy hazugságon kaphatná. Neki nincs szüksége Rajta kívül állók tanúvallomására. Ő nem ember, hogy tetteit, vagy szavait igazolni kéne. Az emberek közt ugyanez áll a királyra is.

„A hét szép tehén, hét esztendő, a hét szép gabonafej az is hét esztendő; az álom egy és ugyanaz. A hét ösztövér és rút tehén pedig, melyek amazok után jöttek ki, az is hét esztendő, és a hét vékony, keleti széltől kiszáradt gabonafej, az az éhségnek hét esztendeje. Ez az a mit mondék a Faraónak, hogy a mit Isten cselekedni akar, megmutatta a Faraónak. Ímé hét esztendő jő, és nagy bőség lesz egész Égyiptomban. Azok után, pedig következik az éhség hét esztendeje, s minden bőséget elfelejtenek Égyiptom földén, és megemészti az éhség a földet. És nem ismerszik meg az elébbi bőség e földön az utána következő éhség miatt, mert igen nagy lesz. Hogy pedig a Faraó álma kettős, kétszeres vala, onnan van, mert Istennél elvégezett dolog ez, és siet az Isten azt véghez vinni.”
(1Móz 41:26-32)

Mennyire ismerős! A szellemi teljesség tökéletességében minden növény, minden állat pompázott körülöttünk. Akkor még szellemi bőség uralkodott a Paradicsomban. Az ember akkor még nem lázadt fel Teremtője ellen, így figyelembe vette az Ő irányítási tanácsait, és annak felhasználásával kormányozta az emberi társadalmat, és a körülötte élő bioszférát. Majd a lázadás után kialakult a szellemi éhínség, ami rút növények (bogáncskóró) és állatok (húsevő vadak és betegségeket okozó, terjesztő rovarok, és mások) jelentek meg, mert elszakadtunk attól a szellemi forrástól, ahonnan megfelelő instrukciókat kaphattunk volna az élet helyes folytatásához. Ez az éhínség hét esztendeje. Nyilvánvaló, hogy ez idő alatt az emberiség tönkretett, felemésztett mindent, amit a korábbi Paradicsom bőségben alkotott, és adott. De az álom a helyreigazítás érdekében jutott egy földi világkormányzó elméjébe. Tehát itt a lehetőség, hogy mindezt megértsük, és megfelelő isteni irányítással a visszájára fordítsuk – vissza a Paradicsomba, a Gyönyörűség Kertjébe. Figyeljük csak Józsefet, isteni sugallatra mit javasol a fáraónak.

„Most azért szemeljen ki a Faraó egy értelmes és bölcs férfit, és tegye Égyiptom földén gondviselővé. Cselekedje ezt a Faraó és rendeljen tiszttartókat az országnak, és szedjen ötödöt Égyiptom földén a hét bő esztendőben. És takarítsák be a következő jó esztendők minden termését, és gyűjtsenek gabonát a Faraó keze alá, élelműl a városokban, és tartsák meg, és legyen az élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére, melyek elkövetkeznek Égyiptom földére, hogy el ne vesszen e föld az éhség miatt.”
(1Móz 41: 33-36)

Micsoda nagyszerű tanács! És mennyi mindent mond nekünk. Először is az adott helyzetben egy igen bölcs intézkedés megtételére indítja, indíthatja a fáraót. Érdekes, hogy nem egyszerűen megfelezi a bőség termését, hanem csak a húsz százalékát tartalékolja. Nyilvánvaló, hogy a szűk esztendőkben is lesz bizonyos mennyiségű termés, így azt inkább csak ki kell egészíteni a szükséges mértékre.
Napjaink gazdasági szerkezetébe alapelvként kéne beépíteni a jövedelem 20%-os tartalékolását. Például minden gazdasági egységnek, vagy rendszernek célszerű lenne folyamatosan olyan tartalékokkal rendelkezni, amely hozzávetőleg az előző év eredményének az egy-ötöde. Így az esetleges szűkebb esztendőket könnyebben át tudná vészelni, s nem kellene sorban csődeljárást kezdeményezni ellenük.
A családok esetén is tanácsos olyan tartalékot képezni, amely az évi jövedelem 20%-ának fele meg. Vagyis egy két-három havi jövedelmet folyamatosan tárolni kellene, de hosszú távon ezt a leírást mintegy hét éves bontásban mérve egy jó egyéves (12-15 hónapos) tartalékot kéne képezni.
Továbbá igen fontos betekintést kapunk ebben az álomban és magyarázatában az égi tevékenységről. Már korábban két alapvető részre osztottuk az emberi társadalmat, történelmet: Paradicsomban; és lázadásban töltött korra. Így ez a tanács (mivel isteni eredetű) nyilván az égben már működött akkor is. Vagyis a paradicsomi időszak szellemi bőségéből mintegy egyötödnyi ismeretanyagot mentett át erre e célra a kijelölt szellemszemély (a Szó, aki később Krisztussá lett), a lázadás utáni hét világszakasz számára. Így lehetséges, hogy az egyre süllyedő emberi világban folyamatosan tűnnek fel olyan egyedek, akik képesek ezeket felkutatni, és valamilyen módon az isteni tevékenység javára fordítani. Ezért van rá módunk, hogy ne kelljen elpusztulnunk, hanem ezt az elraktározott szellemi kapacitást felhasználva visszatérjünk eredeti helyzetünkbe, a Paradicsomba, Isten szolgálatába. Ilyen kutató volt József is. Illetve a Vérvonal minden láncszeme. Ilyennek bizonyulok én is, és velem együtt mások is. Mindazok, akik a vallásukat olyan céllal kutatják, hogy azt az emberiség megmentése érdekében felhasználhassák; mint Jehova Tanúi, Srila Prabupada, és mások. De most figyeljük meg, hogyan is lehet ezt felhasználni az idők folyamán. Hisz, mint korábban már említettük: a lázadás utáni idők hetedik, vagyis az utolsó világrendjét éljük –, sőt már a Királyság is uralkodik fölöttünk. Így igen közelinek tűnik a végső felhasználás.

József nagy méltóságra emeltetik

„És tetszék e beszéd a Faraónak és minden ő szolgáinak. Monda azért a Faraó az ő szolgáinak: találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, a kiben az Isten lelke van?”
(1Móz 41: 37,38)

E beszélgetés előtt a fáraó már számos bölccsel beszélt, jól tudta ezt az udvartartása. Nem hogy nem tudták megfejteni az álmát, de még ilyen bölcsesség sem nyilvánult meg egyikben sem. Számítók, talpnyalók és okoskodók vették körül, és mind azt leste, hogy milyen morzsák hullanak le uruk asztaláról, intézkedéseiből. Ez sajnos, ma is így van; úgy a királyságokban, mint a demokratikus államokban. Az angol és amerikai tisztségviselők is mind-mind a saját hasznukat lesik (tisztelet a kevés kivételnek!). Az ENSZ főtitkárának a szavai is nagyrész üresek maradnak, hisz folyamatosan egyéni érdekekbe ütköznek. Így a politikusok gyakorlatilag a pénz bábui. Úgy cselekednek, ahogy a pénzük diktálja nekik. Az uralmi hierarchia alulról fölfelé valósul meg, még ha a látszat mást is mutat. Hiszen az egész arra épül, hogy a pénzzel rendelkező emberek, vagy csoportok mit tudnak eladni az ostoba tömegnek. A tömegek vágya határozza meg a pénz mozgását, a pénz, pedig a politikusok cselekedeteit. A központi uralom (ha egyáltalán még létezik ilyen) a földig hajol a politikusok érvei előtt, különben gyorsan lemondhatna pazar sztár-életéről, és magas szintű anyagi jólétéről.

A fáraóban azonban még van némi isteni tartás.

„És monda a Faraó Józsefnek: mivelhogy Isten mind ezeket néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember.”
(1Móz 41: 39)

Az isteni eredetű fáraó tehát felismeri, hogy az egyedüli igaz Isten valamennyi isten fölött a legbölcsebb, és leghatalmasabb. Tudomásul veszi, hogy egy idegen héber ennek az Istennek hű szolgája, hű és értelmes alattvalója, így ő, a fáraó, ennek nagy hasznát veheti birodalma megmentése érdekében. Így valójában a lelkében meghajol a Mindenható előtt, amit Isten meg is jutalmaz.

„Te légy az én házamon főgondviselő, és minden népem a te szavadra hallgasson, csak a királyiszék tesz engem nálad nagyobbá.”
(1Móz 41: 40)

Íme, megtörtént, ami szükséges volt. A Teremtő nem véletlenül választotta ki ezt a fáraót ez irányú tette végrehajtására. Bölcs szíve és hajlékony füle alkalmassá tette őt erre. Ez a jel már határozottan hasonlít ahhoz, amikor a Teremtő első, és egyetlen nemzett Fiát, a Szót Krisztussá és fejedelemmé teszi az összes népek felett. Ugyanúgy, őt is csupán a Mennyei Király Szék teszi alacsonyabbá a Világegyetem Istenétől. Kettejük ténykedése, intézkedése között még sok párhuzamot találunk. Hisz Istennek a földön, a történelemben tett intézkedései arra valók többek között, hogy az értelmes elméjűek abból megértsék, hogy mik történnek az égben, és hogy mindez milyen hatást gyakorol a földre.

„Monda továbbá a Faraó Józsefnek: Ímé fejedelemmé tettelek az egész Égyiptom földén. És levevé a Faraó a maga gyűrűjét kezéről, és adá azt József kezére; és felöltözteté őt drága gyolcs ruhába, és aranylánczot tőn az ő nyakába. És meghordoztatá őt az ő második szekerén, és kiáltják vala ő előtte: térdet hajtsatok! Így tevé őt fejedelemmé az egész Égyiptom földén.”
(1Móz 41: 41-43)

Megfigyelhetjük, hogy a fáraó hogyan adja tudtára alattvalóinak, hogy kinevezett valakit, aki az ő nevében intézkedhet. Ma ezt egyszerűen megbízó levéllel oldják meg, melyben egy félreismerhetetlen jel, vagy jelek sora (aláírás, pecsét) foglal helyet. Ez azonban nem vési a nép emlékezetébe az illetőt. Korábban tehát ennek sokkal hatékonyabb módját választották. A fent leírtakat alkalmazták, hogy egysze, s mindenkorra a nép tudomására hozzák, hogy az ország új főfelvigyázója előtt mindenki engedelmességgel, sőt alázattal és tisztelettel tartozik adózni.
Hasonló eljárást alkalmazott a Mindenható is, amikor a Biblia új részeit közreműködőivel megszerkeszttette, és az egész világnak tudomására hozta. Ezzel felmagasztalta Krisztusát; a föld emberiségét megváltó és megmentő, leendő Királyt. Számítások szerint (a Biblia beszámolói képezik ennek alapját) ez a Királyság i. sz. 1914-ben felállíttatott. Erről azonban majd annak idején szólunk.

„És monda a Faraó Józsefnek: én vagyok a Faraó; de te nálad-nélkül senki se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Égyiptom földén.”
(1Móz 41: 44)

Az erős központi hatalom mindig is sokkal hatékonyabb kormányzást és nagyobb rendet biztosított egy társadalom számára, mint a megosztott, vagy demokratikus felépítés. Ez még igazabb az égi Királyságra, illetve azokra az intézkedésekre, amelyek a földi és az emberiség rehabilitációs programjában szükségesek. Hiszen az Isten alkotta a földet, és az embert. Ő ismeri annak minden egyes porcikáját. Az Ő keze alatt fajult el (bár nem az Ő hibájából), így Ő tud kiképezni olyan egyéneket akár az égben, akár a földön, akik hatékonyan részt vehetnek ebben az építkezésben. Egyetlen személyt képzett ki arra, hogy ezt az egészet irányítsa. Ez olyan, mintha egyetlen fia lenne, s így rá összpontosítana mindaddig, míg a világ vissza nem tér eredeti kerékvágásába.

„És nevezé a Faraó József nevét Czafenát-Pahneákhnak, és adá néki feleségűl Aszenáthot, Potiferának On papjának leányát. És kiméne József Égyiptom földére. József, pedig harmincz esztendős vala, mikor a Faraó előtt, az égyiptomi király előtt álla. Kiméne tehát József a Faraó elől, és bejárá az egész Égyiptom földét.”
(1Móz 41: 45,46)

Jézus Krisztus is harminc évesen kezdte meg földi szolgálatát. Persze az ő szolgálatának csupán az első hét első fele zajlott a földön, a másik fele az égben, s így gyűjtötte be a szükséges ötödöt, vagyis egy világra szóló, keresztyén gyülekezetet. A második hét a szellemi éhség időszaka volt (kb. a 4. századtól), amikor is a magukat keresztényeknek valló démoni erők elkezdték felemészteni és megrontani a gyülekezetet. De kisebb beteljesedésben Jeruzsálem lerombolása is az első hét végét jelzi. Más-más szempontból vizsgálva az időt, megzavarhat minket; de az események sora – úgy kicsiben, mint nagyban, vagy világméretekben – sohasem hagy kétséget az isteni terv megvalósításának Általa megjelölt módja, és pillanatnyi helyzete felől. Ennek fölismeréséhez természetesen az Istennel összehangolt szemlélet szükséges.

József gondoskodása

„És a föld a hét bő esztendő alatt tele marokkal ontá a termést. És összegyűjté a hét esztendőnek minden eleségét, mely vala Égyiptom földén, és a városokba takarítá az élelmet, minden városba a körülte levő határ élelmét takarítá be. És felhalmozá József a gabonát, mint a tenger fövénye, igen sokat, annyira, hogy megszűntek azt számba venni, mivelhogy száma nem vala.”
(1Móz 41:47-49)

Két alapvető dolgot figyelhetünk meg itt, amely a Virág-rendszer felépítésénél igen fontos lehet. Egyik, hogy – jóllehet, József a fáraónak azt mondta, 20%-ot kell félretenni - minden lehetséges élelmet fölhalmoz, független attól, hogy az az illető termésnek hányad része. Sőt, azt írja, hogy már számba se vették. Nyilvánvaló, hogy az Istennek tetsző intézkedés hatására az egyötöd résznél jóval többet el tudott raktározni. Nem a számok a fontosak a gazdaságban, hanem az elv mögötti szándék megértése.
A másik megfigyelhető dolog, pedig az, hogy jóllehet, mindez az intézkedés egy igen szoros, központi hatalom keretében történik, mégis József hihetetlen módon meg tudja szervezni, hogy a terményeket ne kelljen hosszú utakra kényszeríteni, hanem annak közelében tudja elraktározni, ahol az termett. Ehhez természetesen országszerte minden városban a kor igényei szerinti legmodernebb tározókat kellett építtetnie. Ehhez, pedig mesterek, munkások, és anyagok voltak igen nagy mennyiségben szükségesek. Ez nem egy olyan szedett-vedett építkezési roham volt, mint nem rég a szocialista tábor intézkedései a hideg háború idején. Ezek az egyiptomi tárolók képezték később, még évszázadok múltán is az ország gazdasági alapját és gerincét. Hogy ehhez még öntözőrendszert is kiépítettek, az a kor legmagasabb színvonalú gazdaságává tette Egyiptomot, és még több száz évig az is maradt. Ennek a rendszernek a szerkezetét alaposan tanulmányozva, el lehet jutni arra az ismeretre, amely a jelenlegi, paradicsomi előkészületi munkálatokat gazdaságilag megalapozza. Ezt kell azután továbbfejleszteni olyan irányba, amely már nem a termelékenységet fokozza, hanem az elosztást célozza, illetve harmóniát keres a köröttes biotikai rendszerrel, Isten teremtésművével.

„Józsefnek pedig születék két fia az éhség esztendejének eljötte előtt, kiket szűle néki Aszenáth, Potiferának az On papjának leánya. És nevezé József az elsőszülöttnek nevét Manassénak: mert úgymond, elfelejteté én velem Isten minden én vesződségemet, és az én atyámnak egész házát. A másodiknak nevét pedig nevezé Efraimnak: mivel, úgymond, megszaporított engem Isten az én nyomorúságomnak földén. Eltele tehát a bőség hét esztendeje, a mely vala Égyiptomnak földén.”
(1Móz 41:50-53)

Az eladott testvérnek a bebörtönzött rabnak az élete egy csapásra megváltozik. Családot alapít, magas hivatalt kap, hogy munkálja az utána következő generációk útját. Az akkori világ elismert személyisége lesz, és bölcsen igazgatja azt – legalább is gazdaságilag. Hisz az ideológiai vezetés és társadalmi struktúra fölötti felügyelet ezután is a fáraó feladata, a legkülönfélébb istenségek szabályozásai alapján. A gazdasági tevékenység ideológiai háttere viszont az Egy Igaz Istentől származik, és emeli ki tevékenységét a sokistenhivő háttérből. De Józsefhez ezek közül egy közel kerül: On.

„És elkezdődék az éhség hét esztendeje, mint megmondotta vala József; és lőn éhség minden országban; de Égyiptom földén mindenütt vala kenyér.”
(1Móz 41:54)

Az intézkedés, melyet József foganatosított, eredménnyel járt. Az egész földet (illetve az illető térséget) elborító éhínség idején a közigazgatás központját jelentő Egyiptom el van látva eleséggel még jó időre. Íme, a lehetőség, hogy megmutassa hatalmát a környező népeknek. De vajon, hogyan fogja azt felhasználni? Amíg József az intéző e területen, addig isteni volta révén bölcsesség fog áradni a népekre.
Ezért van szüksége a Virág-rendszernek is arra, hogy ahol tanácsot kíván adni, ott kalácsot is adhasson. Máskülönben az élet bonyodalmaiba gabalyodott emberek nem figyelnek oda, hogy Isten hogy vezeti őket.

„De megéhezék egész Égyiptom földe is, és kenyérért kiált vala a nép a Faraóhoz. – Monda, pedig a Faraó mind az Égyiptombelieknek: Menjetek Józsefhez, és a mit mond néktek, azt míveljétek.”
(1Móz 41:55)

Tehát a fáraó nem csak a begyűjtést bízta a királyi szék lábához ültetett fejedelemre, hanem annak bölcs felhasználását is. Így nyilvánvaló, hogy az Isten se csak a begyűjtést (az emberiség javának és értelmének) bízta Felkentjére, hanem azt is, hogy annak felhasználásával építsen egy Új Birodalmat; egy Új Világegyetemet az emberiség javára, és Teremtőjének dicsőségére.

„És az éhség mind az egész földön vala. Akkor mind megnyitá József a gabonás házakat, és árulja vala az Égyiptombelieknek; mert nagyobbodik vala az éhség Égyiptom földén. És mind az egész föld Égyiptomba megy vala Józsefhez gabonát venni; mert nagy vala az éhség az egész földön.”
(1Móz 41:56,57)

Láthatjuk, hogy József nem egyszerűen kiosztja a népnek e tárolt gabonát, hanem árulja azt. Az a népnek nem járt alanyi jogon, csak azért, mert korábban ők termelték meg. Ők azt beszolgáltatták a fáraónak. Így az már a fáraóé. (Egyébként is az egész ország a fáraóé, mint ahogy az egész világ is az Istené.) azért, hogy részesülhessenek belőle, tenniük kell, ki kell érdemelniük: meg kell vásárolniuk. Természetes, hogy a pénzük nem lesz elég akármeddig, amíg az éhség tart. De az lesz a legelső, amit odaadnak érte. József bölcsebb annál, hogysem elherdálja, vagy hagyja tönkremenni a rengeteg élelmet. A továbbiakban megfigyelhetjük, hogy hogyan adja el mindezt Egyiptomnak; s ebből megtanuljuk azt is, hogy nekünk hogyan kell hozzáállnunk ahhoz, amit Krisztus most ad nekünk szellemi eledelül. Volt idő, amikor még pénzt, vagyis a világi munkánk javát kínáltuk fel, mostanra azonban ez már kevés. Tehát hogyan tovább?